Menü Bezárás

Kategória: Egyéb kategória

A ZsolcaTV 2019. november 27-i adása

Az Európai Hulladékcsökkentési Héthez csatlakozott Felsőzsolca Város képviselő-testülete. A program célja volt, hogy a lakosokkal közösen tisztítsák meg a város utcáit, közterületeit. A települést 9 helyszínre osztották, sokan csatlakoztak a kezdeményezéshez.

Az adventi időszak a várakozás és az ünnepre hangolódás időszaka. Felsőzsolca önkormányzata több programmal is készül a következő hetekben. Az első adventi gyertya gyújtása december 1-én vasárnap 16 órakor lesz a Hősök terén. December 4-én és 5-én a gyerekek a Városháza Dísztermében találkozhatnak a Mikulással, közös kézműves foglalkozás is várja őket. Az adventi forgatag részletes programjáról Facebook oldalunkon olvashatnak.

A debreceni kürtegyüttes adott koncertet a Bárczay-kastélyban. Az est művészeti vezetője dr. Kovalcsik András Liszt-díjas kürtművész volt. A 2018 szeptemberében alakult formáció zenészeinek repertoárjában klasszikus művek és filmzenész feldolgozások is szerepeltek.

A Felsőzsolcai Kazinczy Ferenc Református Általános Iskola hétköznapjairól kisfilm készült ezzel is népszerűsítve az intézményt. A bemutató filmben bepillantást nyerhetünk az iskola életébe, a különböző foglalkozásokba és tanórákba. 2019 szeptemberében lego matek foglalkozást vezettek be a 1. és 2. évfolyamon.

Egy éves születésnapját ünnepelte a Felsőzsolcai Babusgató baba-mama klub

Egy éves születésnapját ünnepelte a FELSŐZSOLCAI BABUSGATÓ BABA-MAMA KLUB.
A klub létrehozásának összetett a célja, amely jóval az elindítása előtt szakmailag fel lett építve. A rendezvényen útjára indították az első zsolcai vándorbölcsőt és megnyitották Farkas Miklós, amatőr fotós kiállítását, amely a Felsőzsolcai Babusgató Baba-Mama Klub mindennapjait mutatja be.

A várnai csata 575. évfordulója – A Bolgár-Magyar Barátság Napja Várnában

Kollégánk, Németh Csaba a ZsolcaTV főszerkesztője és az általa öt éve alapított és ma már a legnagyobb hazai bolgár közösséget tömörítő Bolgár Hírek Facebook oldal főszerkesztőjeként vett részt november közepén bulgáriában a várnai csata 575. évfordulója alkalmából tartott megemlékezésen. Képes beszámolóját láthatják.